Egy röplabda csapat

Testnevelő tanárként dolgozom és két évvel ezelőtt elvállaltam egy röplabda csapat edzését. Az adott csapat tagjai egy neves egyesület szerződtetett játékosai, de annak az iskolának a tanulói is, ahol tanítok. Rendszeresen járunk meccsekre, és a gyerek póló beszerzését is rám bízták. A csapat egyedi logóit rányomattuk a pólókra. Amikor elkezdtünk meccsekre járni egyszerű fehér logóval ellátott pólóink voltak, de egy idő után arculatot váltottunk. A gyerekekkel összeültünk és megterveztük az új logót. Mindenkinek más és más javaslata volt, az elején lehetetlen volt megegyezni. Ekkor javasoltam, hogy a csapat minden tagja egyedül készítsen név nélkül egy-egy tervet és a legjobbat fogom kiválasztani. Ezt a feltételt mindenki elfogadta és a gyerekek lázas tervezésbe kezdtek. A munkára két hetet adtam. A gyerekpóló színét, formáját, a feliratokat, a számokat és a logót is meg kellett tervezni. A két hét letelte után megkaptam a munkákat. Mindegyik remekül sikerült, első látásra nehéz volt dönteni. Hosszabb mérlegelés után figyelembe véve a csapat adottságait, temperamentumát és habitusát végül az élénkzöld, karakteres, célratörő logóval ellátott tervet választottam. A logón egy szerváló alak látható fölötte az egyesület nevével. A póló színe kissé feltűnő, de figyelmet parancsoló, pezsgő, mint a játékosok maguk és megfelel fiúknak, lányoknak egyaránt. A hátukon a csapatjátékosok számai láthatók. A pólókat hosszabb keresgélés után külföldről rendeltük meg és egy ezzel foglalkozó cégnél rányomattuk a logókat és számokat. Annyira jók lettek, hogy azóta minden meccset megnyertünk, kétségtelenül nemcsak a mez miatt, hanem a csapat profizmusa is közrejátszott, de szerintem egy nagyon jól sikerült póló is nagyot dob az ilyen jellegű sikeren. Önbizalmat gerjeszt, szinte tiszteletet parancsol. Ilyen gyerekpólóban öröm játszani.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.